Életrajz
Antony Daniel Costa 1981 június 23-án született Edgware-ban, észak-Londonban.Brit énekes, dalszövegíró, színész. Édesapja révén ciprusi, édesanyja által pedig zsidó gyökerekkel is rendelkezik. Két testvére van Natalie és Louis. Costa a barneti Hendon iskolába járt, majd részt vett az American Academy iskola egyik programjában is. 2004 március 10.-én született meg kislánya Emilie Olivia, akinek édesanyjával,Lucy Bolsterrel már nincs együtt.
Színészet
Talán kevesen tudják, de Antony eredetileg színészi pályára készült. 1997-ben két tévésorozatban is feltünt, a ,,Chalk``-ban és a ,,Grange Hill``-ben. 2009-ben is kapott egy kisebb szerepet a ,,Casualty`` című drámában.
Blue
Antony Costa, Lee Ryan, Simon Webb és Duncan James 2000-ben alapították meg a Blue együttest, amely nem sokkal később már az egyik legkedveltebb fiúbandának számított. Debütáló kislemezüket az ,,All Rise``-t 2001-ben adták ki. Nem sokkal később ugyanezzel a címmel jelentették meg a nagylemezüket is, ami az Egyesült Királyságban négyszeres platina lemez lett. A címadó dalt a mai napig előszeretettel játszák a hazai rádiók is.
2002 november 4.-én a Blue új albumot adott ki Angliában, mely a ,,One Love`` címet kapta. Akárcsak az ,,All Rise``, ez is nagy sikereket ért el. Az Egyesült Királyságban négyszeres platinalemez lett, nemzetközi szinten is meghódította a slágerlistákat, Németországban és Svájcban pedig a ,,One Love`` aranylemez lett. A címadó dal mai napig az egyik legnagyobb slágernek számít.
Majdnem egy évvel később, 2003 november 3.-án jelent meg a banda harmadik stúdióalbuma a ,,Guilty`` amelyből a kiadás hetében több mint 100 ezer példány kelt el. Csak a Angliában több mint 1 millió lemezt sikerült eladniuk, ahol kétszeres platinalemez is lett.
A Blue tagjai 2004-ben úgy döntöttek, a továbbiakban a szólókarrierükre szeretnének koncentrálni. Ebben az évben még kiadtak egy válogatásalbumot,Best of Blue címmel, majd a ,,Curtain Falls`` ( Függöny lehull ) című dalukkal búcsúztak el a rajongóktól. Ezután hivatalosan is feloszlottak.
Szólókarrier
Akárcsak a többiek, a Blue feloszlása után Antony is a szólókarrierére koncentrált. Az egykori tagok közül szólóban ő érte el a legkevesebb sikert. Csupán egy albumot adott ki 2006 februárjában, mely a ,,Heart Full of Soul`` címet viseli. Egykori kiadója megakadályozta a brit megjelenést, így hivatalosan csakis Japánban adták ki. Angliában a rajongók egyetlen dalt hallhattak tőle, a ,,Do You Ever Think Of Me``-t, ami az akkori slágerlistán a 19. helyet érdemelte ki.
A nagy visszatérés
2009-ben kiderült, hogy Antony, Simon, Lee és Duncan újra közösen dolgoznak majd, ami a Blue visszatérését jelentette. 2009 és 2010 között több koncerten is felléptek, de új dalt, vagy lemezt nem adtak ki. 2011-ben azonban az Egyesült Királyság hivatalosan is bejelentette, a Blue legújabb számával fogja képviselni az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Sokak meglepetésére az ,,I can`` 100 ponttal csak a 11. helyen végzett. A tagok ezután úgy nyilatkoztak, ha a szavazáson nem az országok közti viszonyt, hanem a teljesítményt értékelték volna, talán előrébb is végezhettek volna. ABlue jelenleg is folyamatosan koncertezik, miközben a visszatérő albumukon dolgoznak. 2012 júniusában egy kínai koncerten mutatták be legújabb dalukat a ,,Hurt Lovers``-t, ami akkor hivatalosan még nem jelent meg. 2012 júliusában a banda tagjai hivatalos twitter profiljukon jelentették be, hogy kész vannak legújabb lemezük munkálataival,október 6.-án Németországban leforgatták a legújabb videóklipjüket.A ,,Hurt Lovers`` október 18.-án debütált a német rádiókban, majd december 13.-án megjelentették a számhoz készül kisfilmet is. A dal egy német vígjáték, a ,,Schlussmacher`` betétdala lett. 2013 január 25.-én kiadták visszatérő lemezüket is, mely a Roulette címet kapta. A ,,Hurt Lovers`` után a korong egy másik dalához, a ,,Without You`` -hoz forgattak kisfilmet, mely május 21.-én került fel a banda hivatalos Youtube oldalára. A videóklipben, a ,,Germany`s next topmodel`` sztárjai is szerepet kaptak.
Érdekességek
- 2006-ban részt vett az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntőjén, ahová a ,,Beautiful Thing`` című dalával jelentkezett. Sajnos csak második lett, így nem ő képviselte az országot a versenyen.
- George Michaelt tartja példaképének
- a testvére Louis 2011-ben jelentkezett az X-faktorba
- kedvenc filmje a ,,Grease``
- az első lemez amit megvásárolt a ,,Take That - Pray `` című albuma volt
Autogrammcím
Anthony Costa
EMI Records UK
EMI House
43 Brook Green
London, W6 7EF
UK
Filmográfia
2009 - Casuality
1997 -Grange Hill
1997 - Chalk
Videográfia
All rise
Too Close
If u come back
Fly bye
Best in me
One love
Sorry seems to be the hardest word
U make me wanna
Guilty
Signed, sealed, delivered, I`m yours
Bubblin`
Breathe easy
Curtain falls
I Can (Eurovision)
I Can (Official)
Hurt Lovers (Schlussmacher)
Hurt Lovers (Official)
Blue stúdióalbumok
2001 - All Rise
01. All Rise
02. Too Close
03. This Temptation
04. If You Come Back
05. Fly By
06. Bounce
07. Long Time
08. Make It Happen
09. Back To You
10. Girl I`ll Never Understand
11. Back Some Day
12. Best In Me
2002 - One Love
01. One Love
02. Riders
03. Flexin`
04. Sorry Seems To Be The Hardest Word (feat. Elton John)
05. She Told Me
06. Right Here Waiting
07. U Make Me Wanna
08. Ain`t Got You
09. Supersexual
10. Don`t Treat Me Like A Fool
11. Get Down
12. Privacy
13. Without You
14. Invitation
15. Like A Friend
2003 - Guilty
01. Stand Up
02. Signed, Sealed, Delivered I`m Yours
03. Taste It
04. Guilty
05. Bubblin`
06. Rock The Night
07. When Summer`s Gone
08. Alive
09. I Wanna Know
10. Back It Up
11. Breathe Easy
12. Walk Away
13. Where You Want Me
14. How`s A Man Supposed To Change?
15. No Goodbyes
2013 - Roulette
01. Hurt Lovers
02. Without You
03. Break My Heart
04. Ayo
05. Risk it All
06. Heart on My Sleeve
07. We`ve Got Tonight
08. Paradise
09. Black Box
10. Broken
11. Break You Down
12. All I Need
13. I Can
Blue válogatásalbumok
2004 - Best of Blue
01. All Rise
02. Too Close
03. If You Come Back
04. Fly By II
05. One Love
06. Sorry Seems To Be The Hardest Word (feat. Elton John)
07. U Make Me Wanna
08. Guilty
09. Signed, Sealed, Delivered I`m Yours
10. Breathe Easy
11. Bubblin`
12. Curtain Falls
13. Get Down On It
14. Love At First Sight
15. Best In Me
2005 - 4ever Blue
01. One Love
02. Only Words I Know (Italian Version)
03. Sweet Thing
04. The Gift
05. Quand le Rideau Tombe
06. Love RIP
07. Get Ready
08. All Rise
09. Alive
10. It`s Alright
11. Get Down On It
12. Too Close
13. Elements
14. 4 Play
15. Made For Loving You
16. Breathe Easy
17. Duncan James and Keedie - I Believe My Heart
2006 -A Platinum Collection
CD1
A legjobb dalok
01. Back Some Day
02. Make It Happen
03. Girl I`ll Never Understand
04. Long Time
05. Made For Loving You
06. Elements
07. The Gift
08. Flexin`
09. Ain`t Got You
10. Stand Up
11. Taste It
12. When Summer`s Gone
13. Alive
14. Walk Away
15. How`s A Man Supposed To Change?
16. No Goodbyes
CD2
A legnagyobb slágerek
01. All Rise
02. Too Close
03. If You Come Back
04. Fly By II
05. One Love
06. Sorry Seems To Be The Hardest Word (feat. Elton John)
07. U Make Me Wanna
08. Guilty
09. Breathe Easy
10. Bubblin`
11. Curtain Falls
12. Get Down On It
13. Love At First Sight
14. Best In Me
15. Only Words I Know (Italian Version)
CD3
Guilty: Live!
1. Back To You
2. Fly By
3. Guilty
4. Sorry Seems To Be The Hardest Word
5. Rock The Night
6. Bubblin`
7. If You Come Back
8. Breathe Easy
9. Alive
10. Jackson Madley
11. U Make Me Wanna
12. When Summer`s Gone
13. Taste It
14. All Rise
15. Too Close
16. One Love
2007 - The Collection
1. All Rise (Radio Version)
2. Too Close
3. Fly By II
4. This Temptation
5. One Love
6. Get Down
7. Taste It
8. Bubblin
9. Like A Friend
10. When Summer`s Gone
11. Breathe Easy (Love 4 Music Remix)
12. U Make Me Wanna (Urban North Edit)
Szólóalbum
2006 - Heart of Soul
1. Everywhere And Nowhere
2. Fall From Grace
3. Forever Young
4. Healing In Your Eyes
5. Heartaches & Bad Days
6. Learn To Love Again
7. Do You Ever Think Of Me
8. Miracle
9. Beautiful Thing
10. Shine Your Light
11. Straight To My Heart
12. Predictable
13. I`ll Keep Holding On
14. Never Too Late
15. Do You Ever Think Of Me
Írd le a véleményed erről a sztárról: