Derek Jarman munkásságára általánosságban jellemző a barokk színházszerűség, ami a Caravaggio (Caravaggio. Derek Jarman, 1986) című filmjében is tapasztalható. A film Michelangelo Merisi da Caravaggio életét és festői munkásságát mutatja be, tehát jelentős képzőművészeti vonatkozással bír, mindemellett a teatralitás eszközét választva a színház, mint művészeti ág jellemzőit is felidézi. A színházszerűség elsősorban a látvány és a komponálás terén érzékelhető. A tárgyak szokatlan elrendezése, valamint az előtér és a háttér között létrehozott kontraszt jellemzi. Erre a hatásra három fontos eszközt használ a rendező: a mozdulatlan tárgyak/alakok és a mozgó környezet kontrasztja; a szándékolt anakronizmus, vagyis az időbeli ellentmondások alkalmazása; valamint az üres tér használata. A legutóbbi egyben a legfontosabb stiláris eszköz, ugyanis ezáltal a fekete háttér előtt elhelyezett tárgy/személy nagyon hangsúlyossá válik, akárcsak Caravaggio eredeti festményein is. A filmben Michelangelo Caravaggio rövid életének legtermékenyebb mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Néhány fiatalkori és gyermekkori jelenetet leszámítva a felnőtt Caravaggiót (Nigel Terry) láthatjuk a 17. századi Rómában. Egy bohém életet elő, botrányokat előidéző, korát megelőző festőzseni, aki homoszexualitásával, kendőzetlen vágyaival és heves érzelmeivel gyakran felháborodást váltott ki. Jarman műve elsősorban nem életrajzi, hanem a látványvilág és a kreatív megvalósítás szempontjából érdekes, ugyanis a képzőművészetet a filmművészet eszközeinek kiaknázásával ábrázolja.
Нет комментариев