A történet szerint Uppsalában vagyunk a századforduló után. A városi polgárság felső rétegéhez tartozik az Ekdahl család, amit az özvegy Helena (Gunn Wållgren) tart össze, aki tekintélyes vagyont örökölt férjétől. Fiai és azok családja egy nagy polgári házban élnek együtt, de jellemeik (csakúgy, mint szociális státusuk) különböznek. Oscar (Allan Edwall) színházat vezet, ahol felesége, Emilie (a Liv Ullmannhoz kísértetiesen hasonlító Eva Fröling) szintén színész. Az ő gyermekeik a címszereplők; varázslatos, felszabadult, de rejtett és keserédes világban élnek. Karl (Börje Ahlstedt) és német felesége az eladósodott, szorongó üres polgár mintaképei. Gustav Adolf (Jarl Kulle), a kiváló üzletember és felsége Alma (Mona Malm) szabad szellemű, pajkos, hedonista életet élnek, amely nem visszataszító, hanem kedvesen bohókás. Végül a családhoz tartozik a zsidó kereskedő Iszak (Erland Josephson) is, aki Helena régi szeretője és bizalmasa. S bár csak a film utolsó időszakában nézhetünk bele az ő univerzumába, itt találkozhatunk az álom és misztikum ornamentális dimenzióival. A szereplőkkel, tetterős és édesbús életrevalóságukkal a karácsonyi ünnepségen ismerkedünk meg az első felvonásban. A második részben Oscar Hamlet apjának szellemét próbálja a színházban, amikor összeesik és később meghal. De szelleme nem tudja elhagyni a családot és folyton Alexandert és néha Helenát kísérti. Emilie egyedül marad a gyerekekkel, de elfogadja a puritán életű protestáns püspök, Edvard (Jan Malmsjö) közeledését, akihez végül nőül megy. A harmadik felvonásban beköltöznek a gyerekekkel a csupasz középkori, püspöki „palotába”, ahol a negyedik fejezetben Edvard zsarnoki módon rátelepszik az új családjára: megszégyenítések, zsarolások sorát alkalmazza. Az Alexander és Edvard közötti feszültség egyre nő, Emilie teherbe esik, de már menekülne a palotából. Az ötödik felvonásban a család végül összefog a gyerekek megmentéséért.Fanny és Alexander egyszerű, fogyasztható, a művészileg érett Bergman didaktikus közönségfilmje. Ha a zsáner- (és pláne az amerikai) filmet úgy értelmezzük, ahol minden titok meg van mutatva, ahol a szimbólumok ki vannak bontva, ahol a szálak el vannak varrva és ahol beteljesül a happy end, akkor ezzel az alkotásával Bergman saját művészi krédóját öntötte műfaji filmbe. Ha közelebbről megnézzük Alexander vívódását és harciasságát, valamint a körülötte feltűnő motívumokat, akkor a filmet egy Hamlet-parafrázisként is értelmezhetjük. De – hogy efelől ne legyen kétségünk – ezt ki is mondatja szereplőivel a rendező. (filmtett ro)
Нет комментариев